Álarcosbál

Álarcosbál

Csak rá gondolok, de ő észre sem vesz. Távolról figyelem, ahogy a barátaival 

nevetgél. Minden nehézség nélkül felpattant a székről és visszaviszi a tálcáját a leadóba, megköszönte és már tovább állt. Megint nem beszéltem vele. Megfogadtam, hogy végre beszélek vele. Már egy hét is eltelt azóta. De én csak az ebédlőben lesem minden mozdulatát. Ahogy beszélget, ahogy nevet, és ahogy engem néz. Pont, ahogy ma. Nem beszéltünk a történtek óta, de minden alkalommal mélyen a szembe néz én pedig az övébe, és mielőtt megszólalna, bármelyikünk valaki beleszól és félbeszakít. Mintha a világ ellenem lenne. Ma van a suli bál. Mindenki álarcban, pont, mint a regényekben. Mivel Adam nem hívott így kénytelen leszek a bátyámmal menni, mindazok ellenére, hogy semmi kedvem ehhez az egészhez. Sajnos már megígértem Gemmának, ha már ennyit készült, ( még a ruhámat is ő készítette) és nem bírnék ki még egy „Mary nem hiszem, hogy már

megint cserbenhagytál” szöveget. Nem bírok tovább ücsörögni tovább, én is felálltam az asztaltól – persze közel sem olyan kecsesen, mint terveztem, mert sikerült felborítani a székem – és a buszmegálló felé indultam. Még soha nem utáltam ennyire hogy nincs saját autóm, de kár is agyalni ezen, a szüleink Tednek sem akarták megengedni, pláne nekem az örökös bénának. Egy páran megállítottak úton a buszhoz. Mindenki szerencsét kívánt rajtam keresztül a bátyámnak a versenyhez – őt is jelölték a királyi címre – de nem igazán figyeltem a körülöttem lévőkre, csak túl akartam lenni ezen az egész hercehurcán. Azóta nem volta buliban amióta… nem erre gondolni sem akarok. Nagy nehezen hazaértem és máson sem járt az eszem, minthogy meggyőzzem magam, hogy nem lesz olyan vészes, mint ahogy gondolom. Veszek egy forró fürdőt, hogy ellazítsam magam és nem gondolok a közelgő eseményre csak arra, hogy szépen ellazítsam minden porcikámat. Amikor kiáztattam magam kiszálltam és egy fehér törölközőt tekertem magam köré. A

szobámban matattam, hogy megtaláljam végre az mp4 lejátszóm és hallgathassam a megnyugtató dallamokat. Követtem a szinte tapintható ritmusát a lágy zongoraszónak. Lefeküdtem az ágyra és már félig álomban voltam, amikor Gemma belép a szobámba és egy hatalmasat sikít. Ijedtemben majdnem leestem az ágyamról és én is elkiáltottam magam.
- Mi a frász ütött beléd? Mindjárt nyolc óra, te pedig egy szál törölközőben alszol?
- Mi az, hogy nyolc óra? Fél hat van. – Üvöltök vissza rá.
- Azonnal kelj fel, majd én rendbe raklak. – fintorgott, de tudtam, hogy örül, hogy kicicomázhat.

Először alaposan kifésüli hajam és begöndöríti és sminket rak rám, hiába is tiltakoztam. Aztán előveszi a ruhám, amit ő maga csinált. Hihetetlen volt az egész. Egy hatalmas fehér ruha, amit apró csipkék borítottak.

 - Gemma ez… ez csodálatos. – A szám is tátva maradt. Ő nem felelt csak mosolygott.
Gyorsan bele is bújtat. Felsegíti a ruhához tartozó kesztyűket is. Közelebb lépek a tükörhöz és el sem hiszem, amit látok. Akit látok az nem én vagyok. Ez a lány gyönyörű, és mintha most lépett volna ki egy tündérmeséből. Ránézek a barátnőmre és ő is a tükörben álló lányon csodálkozik.
- Nagyon jó vagyok. – állapítja meg magáról.
- Nem te egy angyal vagy Gemma, egy angyal. – Odamegyek és megölelem
Én is segítek neki a készülődésben. Ő egy csodálatos bordó ruhát visel, amin apró, indázó virágok díszellenek, karján egy hosszú fekete kesztyű és haja lágy hullámokban omlott a vállára. 

- Készen vagyunk. – Kiáltja ki Gemma és belép a bátyám, Ted. Odamegy és egy apró csókot lehel Gemma arcára.
- Gyönyörű vagy édesem. – Mondja lágyan a barátnőjének. - Ja és te is velünk jöhetsz. Már majdnem úgy festesz, mint egy lány.– Vágja hozzám a tőle kedvesnek számító szavakat.Ez van, ha a legjobb barátnőd és a bátyád együtt jár, de legalább

ők boldogok.
- Milyen kedves vagy ma tesó…
- Gyönyörű vagy. – Hanglejtésén meglepődök, még soha nem mondott nekem ilyen szépet. Lépek kettőt és megölelem válasz helyett.
Úton a suli felé Gemma arról beszél, hogy milyen módszerekkel bírta rá a hajamat, hogy göndör maradjon. Ted és én pedig csak kifelé bámulunk, vagy néha oda mormogunk Gemmának valamit.
A suli bejáratánál felvesszük mindnyájan a maszkot. Az enyém a ruhámhoz passzoló fehér csipkés volt, Gemmáé pedig fekete szintén csipkés.
Amikor beléptünk a tornaterembe egy igazi kastélyban éreztem magam. Mindenütt hercegek és hercegnők táncoltak körbe és körbe. Nem gondoltam volna, hogy egyetlen délután alatt ennyit tud változni ez a terem. Csodálattal bámulok végig a

termen, amikor megpillantom Őt. Még a maszkban is felismerem. Ki akartam rohanni a teremből, de Gemma csúnyán nézett rám.

- Nem mész sehova. Gyönyörű vagy. Táncolj és érezd jól magad. – Próbál lelkesíteni, én pedig nem tudok válaszolni neki. Annyit dolgozott azon, hogy így nézzek ki. Nem tehettem mást, mint amit Gemma mondott. Ezért egy mosolyt erőltetek arcomra és elindulok a tömeg felé. Ahogy megyek, egy srác felém jön és felkér egy táncra. A hangja kedves és hívogató volt, én kezet nyújtok neki, ő pedig bevezet a táncparkettre. Úgy ragadott el, mintha csak ezt gyakorolta volna. Azon nyomban megszűnt minden tánctudásommal kapcsolatos kétségem. Széles tenyere a derekamon finoman irányított. A közelből láttam Gemma diadalittas mosolyát, de a következő lépés már tova is sodorta azt. Ezután a táncunk hosszú, boldog homállyá nyúlt. Lassítás nélkül tudnék így táncolni egész nap. Nem hittem volna, hogy ennyire kellemes is tud lenni az ilyesfajta tánc. Minden pár a tánc részese volt. Minden fiú tudta, hogy hogyan vezesse partnerét és minden lány tudta, hogy mikor, merre mozduljon. Hosszú, bő szoknyáink pörögnek, színes örvényeket létrehozva, mindenki pontosan ritmusra lépett. Mindannyian egyszerre mozogtunk létrehozva valami szépet és varázslatosat. De a táncnak vége. Partnerem levezet és felajánlotta, hogy hoz nekem egy üdítőt. Eddig fel sem tűnt, hogy mennyire szomjas vagyok, így elfogadtam az ajánlatát. Amíg vártam néztem a többi párost. Kiszúrtam köztük Gemmát és Tedet, olyan boldogok voltak együtt. Vissza akartam fordulni a táncpartnerem felé de a vállam

Adam mellkasának ütközött.
Annyit mondott: - Szia.
Én erre: - Csá. – istenem ISTENEM. Miért nem tudok normálisan beszélni?
- Nem tudtam hogy eljössz.
- Akkor már ketten vagyunk. – A párom megérkezett és meglátott minket és vissza is fordult. Mintha csak valami kudarcot vallott volna. Utána akartam menni, de most végre van alkalmam beszélni Adammel.
- Jól nézel ki. – Mondja szégyenlősen a srác.
- Te is. – Az nem is kifejezés. Csak bámulom. Hihetetlenül helyes. Egy hosszú másodperc csend, majd még egy és még egy. Kezd kínos lenni. Csak mondj valamit, akármit…
- Puncsot? – Válasz helyett csak felemelte a kezében lévő poharat. – áh már van OK már látom. Klassz.
- Valami baj van?
- Igen mert valamit biztosan rosszul csinálok. – Értetlenül néz rám ezért folytatom. – Ez nyilvánvaló, hiszen ha megcsókolsz egy fiút, aki ezután elhúzódik tőled és úgy néz rád mintha valami undorító massza borítaná a tested, akkor egyértelműen rosszul csinálsz valamit.
- Tudtad, hogy sokat beszélsz, ha ideges vagy? – Hatalmas mosoly az arcán, ami felettébb idegesít.
- nem ez nem igaz, ez teljesen normális reakció, amikor megpróbálom neked elmagyarázni, hogy…
- Te miattam vagy ideges? – Mosolya megváltozik diadalittas és elégedett lesz.
- Nem. Nem vagyok ideges. És… - nyelek egy nagyot. – Nézd nekem most…
Még azelőtt elkapta a karom, hogy mozdulni is bírtam volna.
- Az volt életem legforróbb csókja! Azért húzódtam el tőled, mert nem voltam biztos abban, hogy képes leszek uralkodni magamon, és nem tépem le rólad a ruháidat ott helyben. Az pedig nem tűnt az első randink legmegfelelőbb befejezésének. – Rábámultam. Meg sem bírok szólalni. Most nem érdekel, hogy hány másodpercig tart a csönd.
- Miért nem mondtad el? – Ez tűnt a legalapvetőbb kérdésnek.
- Próbáltam, de te folyton elbújtál, vagy egy terembe, Gemma mögé vagy egy virág mögé.
- Én nem. Nem bújtam el csak lélegeztem… tudod oxigén meg minden.
- Fogd be! – ajka már az enyémre olvadt. Úgy csókolt, mintha én lennék az, akire egész életében vágyott. Az egyik kezét a derekamra tekerte és szorosan magához húzott. A testünk tökéletesen eggyé olvad. Más nem volt csak mi. Szabad keze a hajamba túrt. Az én kezem a mellkasán vándorolt, majd a hátára tévedt és közelebb húztam magamhoz. Csak ki akartam élvezni, amíg lehet. Ezért még közelebb húztam magamhoz, ha lehetséges ez. Szorosan kapaszkodtunk egymásba. Semmi más nem létezett már, csak Ő és én.